Saturday 8 September 2007

Legutolsó kommentem úgy tűnik bombaként robbant Maci portá/l/ján – legalábbis a hozzászólók számából ezt a következtetést vontam le – és bár ki sem látszom a sok feladatból – mégsem tehetem meg, hogy autszájderként elmenjek a téma mellett, így fényképezőgépet és billentyűzetet ragadtam, hogy leírjam, milyen

Az én konyhám


Mindig nagy konyháról álmodoztam. Ahogy szép házról és kertről szoktak álmodozni, én úgy álmodoztam egy szép nagy konyháról, amiben mindennek van helye, ahol nem kell eltenni a kenyérszeletelőt, a turmixgépet, és nem kell átrendezni a konyhát, ha éppen pogácsát akarok szaggatni. Az én konyhámban állandóan pakolni kell. Kevés a tároló hely, állandó helyhiánnyal küzdök, és mindig keresek valamit. Ha jól számolom öt- vagy hatszögű? Lehet hogy ötöt is tudok lépni hosszában, de széltében kettőt sem. Igazi egyszemélyes konyha. Pedig nálunk mindenki szeret főzni. A férjem, a fiam és a lányom, magamról nem is beszélve. Amerikai konyhának mondják, merthogy a nappaliból kanyarították ki, és éppen ez az, amire soha nem vágytam. Azt mondják, itt nincs elvágva a háziasszony a család többi tagjától főzés közben, lehet közben tévét nézni, beszélgetni, - és ez mind igaz is - viszont nemcsak a konyhában terjeng a hagyma, bableves, rántás szaga, hanem a nappaliban is.



Igaz, van egy spájzom, de mert a hűtőnek már nem jutott hely a konyhámban, így az is ott szorong a polcok között, megnehezítve a többi hely kihasználását, és a hűtő-takarítást. Mindezek ellenére imádom a konyhámat! Imádom, mert „toszkán” színe van a konyhabútoromnak, mert a fiókok, bár kevés van belőlük, kisujjal ki- és betolhatók, és imádom, mert a kertre és a teraszra néz,


és mert mindig látom, hol alszik a kutyám, aki állandóan összeorrolja a konyhaajtó üvegét.

A tűzhely az ajtó és az ablak mellett van, ez nagyon praktikus nyáron, mert tavasszal kinyitom, ősszel becsukom, télen meg lefagy a derekam, ha csak egy kis résen is szeretném kiengedni a gőzt. Van mindenem, ami egy konyhába kell, csak nem a konyhában. A tányérok, tálak, evőeszközök nagy részét a nappali különböző szekrényeiben tartom, a serpenyőimet nagy odafigyeléssel a spájzban, a lábosokat és fazekakat mindig ugyanoda, vagyis nagyság szerint egymásba kell tegyem, mert menthetetlenül kimaradnának a helyükről. A nappaliban étkezünk, reggel is, a konyhában mindössze egy hokedli van, ha valakinek kedve szottyanna szórakoztatni engem főzés közben, vagy ha egy pillanatra le szeretnék ülni, hogy megkóstoljam a töltött káposztát. Ezek persze nem olyan nagy problémák, megszoktam már, és nem is befolyásolják az én főzőkedvemet, itt is remekül meg tudok főzni akár karácsonyra is, csak szervezés kérdése. De nagyon boldog lennék, ha csak másfélszer ekkora lenne, de ez már csak egy álom marad.