Wednesday, 23 May 2007

Pirikenagyi


Már több mint három hónapja „működtetem” ezt a blogot, éppen ideje hogy névadójáról, Pirikenagyiról is szót ejtsek.

Pirikenagyi – a barátnőm anyukája – gyerek- és fiatal korom egyik meghatározó alakja volt. Akkor még Pirike néni, nagyinak csak a gyerekeink hívták, végül mégis így maradt meg az emlékezetünkben. Meghatározó alakja volt, de nemcsak azért mert kis- és középiskolás éveimben az iskolán kívüli idő felét biztos náluk töltöttem, hanem mert csupa olyan dolgot tudott, amit más nem. Tudott például libatepertőt sütni, de olyat hogy a szánkban elolvadt és porhanyós volt és ropogós. Libazsírban sütötte a rántott csirkét, amit kizárólag otthon reszelt kiflimorzsába panírozott. És tudott salátafőzeléket főzni. Az ő eperlekvára….. mintha friss epret kentünk volna a vajas kenyérre, és a sajtos tésztája különleges ízét, amihez természetesen ő gyúrta a tésztát – ma is a számban érzem. A túrógombóc receptjét magától Túrós Lukácstól tanulta. Mottója volt, hogy minden ételbe bele kell tenni ami jár bele, és hogy soha ne sajnáljuk a hozzávalókat.

Foglalkozására nézve a hajdani Lucullus étterem szakácsa volt. A Lucullus étterem - az „Íródeák” mellett, a Bástya mozival szemben - akkoriban az egyetlen hely volt, ahol körömpörköltöt főztek, de persze nem ez volt a fő vonzereje, hanem rendkívüli hidegkonyhája, az utánozhatatlan kaszinótojás, sonkatekercs, franciasaláta, és végül de nem utolsósorban az édességei, a Pirikenagyi-féle csokikrém és a stíriai metélt. Pirikenagyi sokszor nagy büszkeséggel mesélte, milyen hírességek fordultak meg a BNV Lucullus-standján (akkor még a Városligetben rendezték), és hogy a Vámosi-Záray házaspár megkereste őt, hogy gratuláljanak neki a stíriai metéltjéhez.

Emlékszem a konyhaasztalára, amelyen mindig ott állt egy téglalap alakú porcelán tál, benne a maga sütötte vaj, mindig víz alatt, aminek akkor még nem tudtam a magyarázatát. A friss paraszt vajat mindig a piacon vette, otthon megsütötte, így akár fél évig is eltartható volt. Ez akkor tartósítási praktikum volt, ma meg már tudjuk, hogy a GHÍ is pontosan így készül. Pirított tönkölybúza kenyérre, egy bögre jázmin teával, ma is egyik kedvencünk. S hogy miért tartotta víz alatt? Mert úgy könnyebben lehetett kenni, mint a hűtőben tartottat.

Pirikenagyi receptjeiből a sült vaj/GHÍ készítését írnám le, csak mint érdekességet, mert meg lehet lenni nélküle, de ha van, az nem árt.




Otthon mindig a piacon szoktam venni a "nyers" vajat, itt Pristinában minden szupermarketben kapható. Nagy serpenyőben sütöm, így könnyebb kevergetni. Lassan melegítem fel, majd gyengén forralni kezdem. El nem mozdulok mellőle egyetlen percre sem, mert könnyen megég. Kb 10-12 percnyi forralás/kevergetés után leszűröm egy másik serpenyőbe, ott még pár percig hagyom gyöngyözni. Kicsit hagyom hűlni, és a végleges edénybe szűröm.

2 comments:

Fűszer és Lélek said...

Akkor ki is javítom az oldaladra mutató linket, mert ezekszerint Pirike nagyi nem te vagy : )

Anonymous said...

Köszönöm ezt a szép megemlékezést Anyuról, s hogy a blogodnak ő a névadója, biztos büszke lenne erre is, ha megérte volna.
Jucus