Thursday, 24 May 2007

Zöldséges bulgur



Most főztem először! A lányom nagy bulguros, tőle loptam el egy negyedke zacskónyit. Talán ha 5 deka volt. Azt már tudtam, hogy pont úgy viselkedik mint a rizs, de mégis ki kellett találnom, mivel gazdagíthatnám. Gyorsan körülnéztem a világhálón, csili és lorien receptjeit olvastam el, végül egy harmadik sikerült. A hozzávalókat akár meg sem kéne adni, mert szerintem bármit teszünk hozzá, többet, vagy kevesebbet, elrontani nem lehet. Az én adagom ez volt:

5 dkg bulgur
½ fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
olivaolaj
1 szál új sárgarépa, ua. fehérrépa

1 öklömnyi zeller negyede
1 paradicsom
zellerzöld
koriander, só


Az apróra vágott hagymát olivaolajon megdinszteltem, hozzáadtam a felvágott sárgarépát, fehérrépát, zellert, zellerzöldet, a nyolcadolt paradicsomot és a nagyon vékonyra szeletelt fokhagymát. Ezeket együtt pirítottam, majd pároltam fedő alatt, végül hozzáöntöttem a jól megmosott, lecsöpögtetett bulgurt. Felöntöttem a két és félszeresnél valamivel több vízzel és 10 perc alatt megfőztem.

Az egyik felébe zellerzöldet vágtam, a másikba koriandert, majd mind a kettőt megkóstoltam, és meg is ettem. El tudnám képzelni egy jó szaftos báránysült mellé... majd legközelebb.

Azonnal küldjön nekem valaki 1 kg bulgurt!

5 comments:

t3v said...

Ahoj!
http://okostojas.blog.hu/2007/05/24/nyar_es_tervek

Anonymous said...

Ez is izgalmasnak tűnik, mint annyi más recepted. A sült bárányért én is oda vagyok bulgrral és annélkül egyaránt. Ezt ki fogom próbálni, hátha feldobja a sültet.

Anonymous said...

bocsi bulgurral

Anonymous said...

Ha valakinek vannak hasonló jó bárány receptjei, tisztelettel kérem tegye fel. Különösen kertben, bor mellett készíthető, süthető fincsiségekre gondolok. Filmen már láttam ilyen nagy "zabákat" és ezen a nyáron én is ki szeretném próbálni.

lorien said...

Mostanában kissé el voltam havazva és kissé lemaradtam, csak most olvasok visszafelé. Szerintem bármelyik török vagy arab (esetleg ázsiai) boltban kapni fogsz bulgurt, és nem is drágán, nagyjából a rizs árában kell legyen.
Nekem van még egészen apró szemű is, mint a kuszkusz vagy a búzadara, abból valami izgalmas tölteléket fogok gyártani :)