Sunday 10 June 2007

Crostini, diós sajttal,
sonkával és paradicsommal




Frances Mayes toszkánás könyveit nem kell már bemutatni, mindenki jól ismeri. Én is gyakran forgatom, mindig találok benne valami újdonságot és gyakran jegyzetelek is belőlük, a nagy zöld könyvembe. Tőle tudom például, mi a különbség a crostini és a bruschetta között. Mindkettő mini melegszendvics, de a crostini kerek, bagettből készül, a bruschetta viszont „közönséges” kenyérből. A vendéglőkben - és már nemcsak az olaszokban - az előétel előtt hoznak ki belőlük néhányat, nehogy éhen haljon a vendég, mielőtt elkészül az első fogás. Természetesen ha egy kicsit nagyobbra és vastagabba vágjuk a kenyérszeleteket, sör- és borkorcsolyaként is kitűnően megállja a helyét, én kiadós reggelit csináltam belőlük. A receptek között 6-féle crostini-bruschetta szerepel, ebből a hatféléből kombináltam össze kettőt. Az egyikben kecskesajt+dió, a másikban kecskesajt és pármai sonka párosa alkotja a feltétet. Nekem diós sajtom volt otthon, sonka is akadt pár szelet, de a lehetőség hűtőtartalomtól függően számtalan. "Újításom" szerint nem kell hozzá sem sütő, sem kenyérpirító, mindössze egy teflonserpenyő és legalább 3 perc. A lényeg, hogy olyan sajtot használjunk, ami nem folyik szét a melegítéstől, a többi már gyerekjáték.


Vágjunk fel kenyér-, sajt- és sonkaszeletet egyenlő mennyiségben. Melegítsük fel a serpenyőt, és helyezzünk bele mindent egyszerre, és süssük addig, amíg a kenyér meg nem pirul, és a sajt szép aranyszínű lesz. A megsült kenyérszeletkékre csúsztassuk rá a sajtot és a sonkát. Én még mindezek fölé egy paradicsomszeletet is raktam, sőt egy ici-pici balzsamecettel is meghintettem.

2 comments:

Anonymous said...

Ez nagyon jól néz ki. Most itt azonnal felfalnám az egészet!

Anonymous said...

Kipróbáltam a hétvégén. Azt mondták a vendégeim, hogy a legjobb borkorcsolya. Szerintem sör mellé sem lehet kutya.