Hollandia - a csatornák felől

II.

Eközben vendéglátónk munkaruhát váltott, vagyis a rózsaszín mellény lekerült, és kötényt kötött. Némi hókusz-pókusszal elénk varázsolta az első fogást, és bár fogalmam sem volt róla mi az, ránézésre és megkóstolva mindjárt a bisteeya jutott eszembe. Hús, fahéj és gyömbér keveréke, édeskés íz, mindez réteslapok között, rajta porcukor. Bár férjem nem szereti, ha hangos hm-hm-hm-hm-kel nyilvánítok tetszést, ezúttal belátta, hogy helyénvaló az áradozás. Sajnos annyira belefeledkeztem az élvezetbe, hogy a fényképezőgép meg teljesen kiment a fejemből. Marokkói emberünk közben megint átdizájnolta magát, a kötény helyett visszavette a rózsaszín mellényt és öltözékét megtoldotta még egy fehér zakóval is, biztos a főételhez dukál a kabát. Szépen kiadjusztálva magát hozta a következő fogást, báránynyárs bulgurral, - a bulgurágyon padlizsános, hagymás, paradicsomos (?) fahéjas zöldségragu, ami állagában a lecsóra emlékeztetett. Ilyen ételek és még divatbemutató is! Közben állandóan szemmel tartott minket, és ha csak megmozdítottuk felé a fejünket, ott termett. Magabiztos, délceg járásával ahogy végigment a termen, biztosra vettük, hogy ő a főnök. Udvarisasan kérdezgetett, mi hogy ízlett.

Miután biztosítottam őt, hogy ilyen finomat még soha életemben nem ettem, - és ezt komolyan is gondoltam - hamiskásan rám mosolygott - ő már tudta mi következik - és pár perc múlva hozta az édességet. Málna, vaníliafagylalt, leheletvékony karamell-lap, és körös-körül mentás, citromos, citromhéjas cukorszirup. Méltó befejezése a vacsorának. A férjem kezdeményezte, hogy igyunk még valahol egy pohár bort, de minél tovább meg akartam őrizni a csodás ízeket a számban. Út közben a szálloda felé javasoltam, hogy maradjunk Amszterdamban és fizessünk be Zinához.




Másnap a kiadós reggeli után mentünk ki a pályaudvarra, és indultunk Frieslandba. Csodálkoztunk, hogy az alig 13o km-es távolságra miért megy 3 órát a vonat, de kalauzunk készségesen tájékoztatott minket, hol és milyen állomásokon kell majd átszállnunk. A királyi többes enyhén szólva szíven ütött, mert ezek szerint akkor ebből lesz több is, és elborzadva gondoltam a sok-sok megmászandó lépcsőre, a hátizsákra és a kofferra. Ha hajózni indul az ember, nem ússza meg sok csomag nélkül, mindenre gondolni kell (?) ráadásul az időjárási prognózis sem biztatott rekkenő hőséggel, inkább sok esővel, viharral.


Már 2 órakor a városkába érkeztünk, és kis technikai záporszünet után taxi után néztünk. Ennél - úgy tűnt mi sem könnyebb, mert a pályaudvar előtt található egy taxitelefon, azon csak be kell szólni, és 15 percen belül már ott is a kocsi. Taxisunk – aki korrekt menetnaplót vezet, beírta hol vett fel bennünket, hogy hova kell vinni minket, majd a kikötőbe hajtott. Nem értettük, mit kell annyit könyvelnie, de ezek szerint a bizalom alapja tényleg a gondos ellenőrzés - megmondta már Dzserdzsinszkij is. A tulajdonos fiatalember Alexander, mint régi ismerőst üdvözölt minket - igaz elég sokat konzultáltunk már telefonon -, rövid adategyeztetés és kávézás (a cukor, a tejszín és a hollandiában elmaradhatatlan kávékellék, a gyömbéres keksz a képen látható dobozban) után - hajónkhoz vezetett.


Már csak pár hajó állt benn, egy öreg házaspár egy kutyussal épp indulás előtti percekben. A férfi rendületlenül hordta az ásványvizet, sört, ládaszám az élelmiszereket, a kutya állandóan a lába alatt ugrált, én meg kezdtem elbizonytalanodni – lehet hogy éhen fogunk halni?

Kaptunk néhány térképet, a hajóvezetői lecke sem tartott sokáig, a navigálás az én tisztem lett. Megtudtam, hogy a hajózási térképnek itt különösen fontos jelentősége van. A csatornák mélysége különböző, a hajó merülése konstans, tehát csak arra mehetünk, amerre a mélység legalább 16 dm, vagyis 16 deciméter. Rövid gondolkodás után – más tisztség nem lévén - vállaltam a feladatot. Elköszöntünk Alexandertől, bekötöttük a fedélzeti láncot, kinyitottuk a magunkkal hozott hajónaplót és megtettük az első bejegyzést.

17.oo Sirocco nevű hajónkra ünnepélyesen kitűztük a magyar zászlót