Hollandia - a csatornák felől
II.
Eközben vendéglátónk munkaruhát váltott, vagyis a rózsaszín mellény lekerült, és kötényt kötött. Némi hókusz-pókusszal elénk varázsolta az első fogást, és bár fogalmam sem volt róla mi az, ránézésre és megkóstolva mindjárt a bisteeya jutott eszembe. Hús, fahéj és gyömbér keveréke, édeskés íz, mindez réteslapok között, rajta porcukor. Bár férjem nem szereti, ha hangos hm-hm-hm-hm-kel nyilvánítok tetszést, ezúttal belátta, hogy helyénvaló az áradozás. Sajnos annyira belefeledkeztem az élvezetbe, hogy a fényképezőgép meg teljesen kiment a fejemből. Marokkói emberünk közben megint átdizájnolta magát, a kötény helyett visszavette a rózsaszín mellényt és öltözékét megtoldotta még egy fehér zakóval is, biztos a főételhez dukál a kabát. Szépen kiadjusztálva magát hozta a következő fogást, báránynyárs bulgurral, - a bulgurágyon padlizsános, hagymás, paradicsomos (?) fahéjas zöldségragu, ami állagában a lecsóra emlékeztetett. Ilyen ételek és még divatbemutató is! Közben állandóan szemmel tartott minket, és ha csak megmozdítottuk felé a fejünket, ott termett. Magabiztos, délceg járásával ahogy végigment a termen, biztosra vettük, hogy ő a főnök. Udvarisasan kérdezgetett, mi hogy ízlett.

Miután biztosítottam őt, hogy ilyen finomat még soha életemben nem ettem, - és ezt komolyan is gondoltam - hamiskásan rám mosolygott - ő már tudta mi következik - és pár perc múlva hozta az édességet. Málna, vaníliafagylalt, leheletvékony karamell-lap, és körös-körül mentás, citromos, citromhéjas cukorszirup. Méltó befejezése a vacsorának. A férjem kezdeményezte, hogy igyunk még valahol egy pohár bort, de minél tovább meg akartam őrizni a csodás ízeket a számban. Út közben a szálloda felé javasoltam, hogy maradjunk Amszterdamban és fizessünk be Zinához.

Másnap a kiadós reggeli után mentünk ki a pályaudvarra, és indultunk Frieslandba. Csodálkoztunk, hogy az alig 13o km-es távolságra miért megy 3 órát a vonat, de kalauzunk készségesen tájékoztatott minket, hol és milyen állomásokon kell majd átszállnunk. A királyi többes enyhén szólva szíven ütött, mert ezek szerint akkor ebből lesz több is, és elborzadva gondoltam a sok-sok megmászandó lépcsőre, a hátizsákra és a kofferra. Ha hajózni indul az ember, nem ússza meg sok csomag nélkül, mindenre gondolni kell (?) ráadásul az időjárási prognózis sem biztatott rekkenő hőséggel, inkább sok esővel, viharral.


Már csak pár hajó állt benn, egy öreg házaspár egy kutyussal épp indulás előtti percekben. A férfi rendületlenül hordta az ásványvizet, sört, ládaszám az élelmiszereket, a kutya állandóan a lába alatt ugrált, én meg kezdtem elbizonytalanodni – lehet hogy éhen fogunk halni?
Kaptunk néhány térképet, a hajóvezetői lecke sem tartott sokáig, a navigálás az én tisztem lett. Megtudtam, hogy a hajózási térképnek itt különösen fontos jelentősége van. A csatornák mélysége különböző, a hajó merülése konstans, tehát csak arra mehetünk, amerre a mélység legalább 16 dm, vagyis 16 deciméter. Rövid gondolkodás után – más tisztség nem lévén - vállaltam a feladatot. Elköszöntünk Alexandertől, bekötöttük a fedélzeti láncot, kinyitottuk a magunkkal hozott hajónaplót és megtettük az első bejegyzést.
17.oo Sirocco nevű hajónkra ünnepélyesen kitűztük a magyar zászlót
3 comments:
Hmmm...ez tetszett!
Abba az étterembe én is elmennék, és most már nagyon felcsigázta az érdeklödésem a bisteeya is!
A tetejébe még hajót is navigáltál...hát nagyon vagány kirándulás lehetett ez, kicsit irígykedek ;o)
A vacsora biztos nagyon finom lehetett, bár nem pontosan a holland konyha remekeiből készült. Ők inkább a halak elkészítésében jók, pl. sült hal és ruszli stb. Irigy vagyok egy kicsit a hajózásért. Mit tudtál ott főzni, csak nem valami finomat.
szeretnék beköszönni! :)
http://vegasztromania.blogspot.com/
Post a Comment