Monday, 27 August 2007

Padlizsánkrém



Olvastam valahol, hogy „a padlizsánkrém receptje genetikai alapon terjed, az erdélyi rokonságtól”. Ezt az állítást csak megerősíteni tudom, mert én is a férjem anyukájától tanultam. Ő az ő anyukájától, az ő anyukája a déditől és így tovább, és mindezt Erdélyben, Székelyföldön. Lehet, hogy arrafelé az anyatejjel együtt jön a padlizsán (ott vineta) szeretete, és a lányok már kamaszkorukban is profi padlizsánsütők.

Magamról ezt nem mondhatom el, gyerekkoromban én azt sem tudtam eszik-e vagy isszák a padlizsánt, mi több, nem is hallottam róla, igaz, akkortájt nem volt divat sem a padlizsán, sem a brokkoli, sőt még a cukkini sem.

Erdélyben a padlizsánsütés nem afféle culinaritás, hanem mindennapi étek. Ha sütöttek, 2-3 kiló alatt hozzá se fogtak, és akkora tálat tettek az asztalra, hogy azt mi egy hétig sem tudnánk megenni. Ettük reggelire, vacsorára a padlizsánkrémet, finom meleg házi krumplis, vagy kukoricás kenyérre kenve, amiért valahová a falu túlsó végére mentünk kocsival, mert ott sütötték háznál a legfinomabb kenyeret. Mi pirítósra kenve szeretjük, reggelire vagy vacsorára, sültek mellé grillezés alkalmával, de kiválóan megfelel előételnek is.




Hozzávalók:
3 közepes padlizsán
1 közepesnél nagyobb fej hagyma
1 nagy vagy 2 közepes gerezd fokhagyma
fél zöldpaprika (opc.)
1 paradicsom (jó kemény)
2-3-4 evőkanál olivaolaj
só, bors

Nem feltétlenül kell faszénen vagy kerti grillrácson sütni, én ugyanazt a füstös hatást a kerámialapos tűzhelyemen is simán elérem. Kiterítek egy nagy alufóliát, aláfűtök úgy kb. 4-es fokozaton, a gyümölcsöket elrendezem ill. megtámasztom őket egymással, hogy ne nagyon mozgolódjanak. Sülés közben állandóan forgatom őket, hogy minden oldalukon jól megsüljenek, és a füst is jól járja át. Na nem valami tábortűzre gondolok, de fontos, hogy addig süssük, amíg füstölni kezd. Szokott puffogni is, az már jó jel. Nem viszem túlzásba a fakés és favilla használatát sem, szerintem lényegtelen, hogy a kenyérre kenve milyen színárnyalatot vesz a fémkéstől. Tehát hagyjuk kihűlni, mert nehéz vele forrón bánni. Hűlés után először hosszában majd keresztben félbevágom, így kanállal könnyen kikaparható a belseje. Jól összetörjük, ez mehet egy egyenes végű fakanállal. Hozzáadjuk az apróra vágott (nem darált) hagymát, fokhagymát, a szintén apróra vágott paradicsomot, én paprikát is teszek hozzá, sózom, borsozom. Olivaolajjal meglocsolom, jól összekeverem, a legvégén apróra vágott zellerzölddel szórom meg. Zeller helyett jó a petrezselyem is, vagy más zöld fűszernövény, nekem zellerrel a legharmonikusabb. Meglocsolhatjuk pár csepp citromlével is, mindenki a saját ízlése szerint.

3 comments:

Anonymous said...

IZGALMAS A RECEPT, A PADLIZSÁN JÓ A DÉLUTÁNI BOROZGATÁSHOZ, ESETLEG SÖRÖZGETÉSHEZ IS. ERDÉLYBEN A PADLIZSÁNT TÖRÖKTÖKNEK IS HÍVJÁK, PERSZE AZ IS PONT OLYAN JÓ, MINT A PADLIZSÁN.

Maci said...

Hát szép dolog az, hogy miközben a fözöversenyre kotyvasztom épp a pályamüvemet, a konyhámba kívánsz betekinteni? De lásd, milyen univerzális nö vagyok- a férfiak ugyanis erre képtelenek lennének- miközben idekevertem egyet, odasóztam egyet, körbefényképeztem a konyhámat, kommentáltam a látottakat, feliratoztam a képeket, postot írtam, és a gyerek elé tálaltam idöben az ebédet! Most meg itt pihegek, és épp arra van csak eröm, hogy továbbadjam neked a labdát!

Badis Kriszta said...

Ez igazán szívmelengető post...nekem...az én anyukám székely, és tőle tanultam kamaszkoromban a padlikrémet, ő pedig az ő anyukájától és így tovább:) Teljesen más a recept, de az em baj, a lényeg, hogy anyáról lányára száll mindig :)
Üdv, Kriszta (Szerbiából...)