Saturday 1 December 2007

Karácsonyi pástétom


Tavaly, amikor már a karácsonyi ünnepi menüt kezdtük fontolgatni, a barátnőm barátnőjétől hallottam a karácsonyi pástétomról. Izgalmasnak tűnt a dolog, mindjárt ki is próbáltam. Pástétomsütőm nem lévén, őzgerincformában sütöttem, de valahogy nem szeretem a süteményes edényeket hússütésre használni.

A családom összes tagja tudja, hogy szakácskönyvnek, konyhai eszköznek mindig örülök, a karácsonyi ünnepek pedig nálunk triplán adnak lehetőséget az ajándékvásárlásra, mert a név- és születésnapom is ezekre a napokra esnek. Bár nem állítottam össze ajándéklistát, de idejekorán tudtára adtam mindenkinek, pástétomsütő nélkül nem ünnep az ünnep. Nem nagyon reménykedtem, mert én már jártam az összes vasedényben, kika-ban, ikeában, de pástétomsütő égen földön nem volt.


A lányom viszont nem ismer lehetetlent, és ő a Kátayba is benézett, és az én legnagyobb örömömre nemcsak pástétomsütő, de egyéb tálalóedénykék is sorakoztak a karácsonyfa alatt.



Arra gondoltam, ha ajándékozhatunk saját készítésű pralinét, otthon eltett marinált citromot, vagy magunk sütötte mézeskalácsot, miért ne adhatnánk pástétomot ajándékba főzni kevésbé szerető barátnőnknek vagy főzni egyáltalán nem tudó agglegény barátunknak?



Hozzávalók:
40 dkg darált marhahús
30 dkg csirke- vagy pecsenye libamáj
15 dkg sárgarépa
1 óriási fej hagyma
8 dkg disznózsír (nem olaj és nem vaj!)
fűszerpaprika
1 üveg száraz, könnyű vörösbor
20 dkg gomba (+1-2 szál szárított erdei gomba)
1 mokkáskanál kakukkfű
1 késhegynyi fahéj
1-2 őrölt borókabogyó
2 késhegynyi frissen őrölt fehérbors
1 ek. mustár
1 késhegynyi porcukor
1 ek. Worcestershire mártás
1 ek. rum
2 tojás
2 dl tejföl

bacon a béleléshez

Pörköltalapot készítünk, megfuttatjuk a kockákra vágott hagymát a zsíron, rátesszük a marhahúst. Hozzáadjuka felkarikázott sárgarépát, megsózzuk és addig kavargatjuk, míg a hús színe megváltozik. Megszórjuk a paprikával és azonnal felengedjük 2 dl vörösborral. Fedő alatt, lassú tűznél főzzük, levét borral pótolgatva. Amikor már a hús majdnem kész, a megtisztított kockákra vágott csirkemájjal addig főzzük, míg a máj már nem nyers, de még puha, és az egész úgy fest, mint egy sűrű pörkölt. Hűlni hagyjuk, majd kézi mixerrel pépesre (rusztikusra) daráljuk, semmiképpen ne krémesre. A közben vörösborban megpárolt gombát a már az összemixelt keverékhez adjuk. A fűszerezést mindenki ízlése szerint variálhatja, én legközelebb több borókabogyóval fogom kipróbálni. Ezután már csak a tojásokat kell belekeverni, majd a jól kizsírozott vagy baconnal kibélelt pástétomsütőbe simítani. A tetejét bekenjük tejföllel, és a formát vízzel telt tepsibe állítva – vízfürdőn –, erős tűznél 18o-2oo fokon, jó egy óráig sütjük, addigra a pástétom megszilárdul, és a tejföl megbarnul és megrepedezik a tetején. Ha kihűlt, tálra borítjuk, narancskarikákkal díszítjük.


38 comments:

Fűszeres Eszter said...

NAgyon finom lehet, még soha nem készítettem pástétomot. Miért kell a disznózsír? (nincs vele bajom, a pecsezsírt határozottan imádom, sajnos meg is látszik a kilóimon)Csak a libamáj miatt kérdezem, hogy libazsírból nem lehet készíteni? Vagy az sokkal hamarabb folyósabb?

Pirikenagyi said...

Szerintem a zsírnak csak a "kifagyasztásnál" van szerepe, tehát a libazsír ugyanolyan jó, sőt jobb. Az én leiratomban csak annyi szerepel, zsírral, ne olajjal készítsük.

Gabojsza said...

Nagyon örülök ennek a receptnek! A héten szerdán szereztem be a saját pástétom formámat, mert ÍMÁDOM a pástétomokat. Olyan ...elegánsak és olyan FINOMAK!!!Karácsonyra egy sertés csülök pástétommal készülök, de ezt is ki fogom próbálni:)))
Megsütötted már a rozskenyeret?

Unknown said...

Imádom! Már az olvasásától is megéheztem!

Anonymous said...

ez olyan mint az én borókabogyós pástétomom, csak abban nincs máj és gomba. gyerekkorom óta gyakran készítjük, ha marad marhapörkölt, vad v akár húslevesben főtt hús.
http://www.zsidonegyed.com/node/4844

Anonymous said...

Békés, boldog ünnepeket kívánok Neked és családodnak!

Doctor Pepper said...

hú, ez de nagyon jól néz ki!!! Boldog Új Évet Nektek!

Anonymous said...

buy tramadol online buy discount tramadol - tramadol dosage cats

Anonymous said...

generic xanax xanax joint pain - xanax dosage for recreational use

Anonymous said...

buy tramadol online tramadol overdose symptoms - order tramadol mastercard

Anonymous said...

xanax online xanax overdose wiki - xanax side effects for men

Anonymous said...

tramadol without prescription canadian tramadol no prescription - buy tramadol cod

Anonymous said...

buy tramadol online can take 3 50 mg tramadol - tramadol yahoo answers

Anonymous said...

xanax online no prescription xanax without doctors prescription - do xanax pills go bad

Anonymous said...

xanax online xanax 3 mg pills - xanax pills look

Anonymous said...

buy tramadol online tramadol overdose erowid - buy tramadol online from usa

Anonymous said...

buy tramadol online no prescription overnight order tramadol with free shipping - tramadol and high

Anonymous said...

buy cialis online generic cialis risks - cialis mexico

Anonymous said...

cialis online buy cialis daily online - cialis daily erfahrungen

Anonymous said...

buy cialis in usa buy cialis online forum - reliable sites buy cialis

Anonymous said...

buy tramadol 500mg tramadol overdose - buy tramadol 50mg online

Anonymous said...

learn how to buy tramdadol tramadol 100 mg withdrawal - tramadol 50mg can you get high

Anonymous said...

buy tramadol tramadol 50 mg vs percocet - tramadol kratom

Anonymous said...

tramadol online tramadol hcl 50 mg para que es - tramadol 50 mg for canines

Anonymous said...

http://reidmoody.com/#45570 ativan dosage drip - ativan dosage for kids

Anonymous said...

buy tramadol overnight delivery best place buy tramadol online - tramadol hcl 50 mg what is it for

Anonymous said...

http://staam.org/#74560 tramadol high 50mg - buy tramadol online usa cheap

Anonymous said...

buy tramadol online tramadol 100mg online - order tramadol no prescription overnight

Anonymous said...

buy tramadol online buy tramadol with cod - tramadol hcl obat

Anonymous said...

http://ranchodelastortugas.com/#82165 xanax effects on blood pressure - death from xanax and alcohol

Anonymous said...

http://bayshorechryslerjeep.com/#6828 xanax dosage nih - taking 5 xanax bars

Anonymous said...

xanax price drug interaction zofran xanax - xanax 1mg cost

Anonymous said...

Υour write-up has ρroven bеnеfiсial to us.

It’s ѵeгy infoгmative and you're certainly very knowledgeable of this type. You have got opened my own face in order to varying opinion of this specific subject matter along with intriquing, notable and solid content.

Check out my web blog ... buy viagra online
Here is my website ; buy viagra

Anonymous said...

Υour report has prоѵen helρful to mysеlf.
It’ѕ extremеly infοгmatіѵe and you're certainly quite educated in this field. You have got opened my personal face for you to various views on this particular subject together with intriquing, notable and solid articles.
Also visit my homepage - Buy Viagra Online

Anonymous said...

Your current artіcle features сonfirmeԁ useful to me personally.
It’ѕ reallу infοrmative аnd you arе obviοusly quitе knowledgeable
in thiѕ area. Υou have ορened
up mу eyеs in order to different
opinion оf this particulаr subject matteг togethеr with intriquing, notаble and reliable written
cοntеnt.
Also visit my web blog :: buy Soma online

Anonymous said...

Your curгent ρost offers confirmed necessаry to mе.
It’s really hеlpful and you reаllу are cleaгly ѵеry well-іnfοrmed in this regiоn.

You get pορped my own eуe foг you to
ԁifferent ѵiеws on thіѕ specific subject matteг
togеther with intriguіng and rеliable writtеn cоntеnt.


Here is my web blog :: viagra

Anonymous said...

buy tramadol ultram buy tramadol ultram - buy tramadol cod fedex

Anonymous said...

buy tramadol online overnight shipping or tramadol online bluelight or order tramadol overnight or buy tramadol with mastercard or where to buy tramadol forum or tramadol online amex or buy tramadol paypal